Menü Bezárás

Dr. Rubliczky Levente

Dr. Rubliczky Levente vagyok, szülész-nőgyógyász, urológus szakorvos, pszichológus. 1991-ben szereztem orvosi diplomámat a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán, majd a Kossuth Lajos Tudományegyetemen 1995-ben a pszichológusi diplomát is megszereztem. 1998-ban tettem le a nőgyógyász szakorvos szakvizsgát, majd 2002-ben urológiái szakvizsgát is. 

2003-ig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban dolgoztam, mint nőgyógyász, majd 2003-ban a családommal Székesfehérvárra költöztünk, és azóta dolgozom a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban, ahol jelenleg szülőszoba vezető főorvos vagyok. 

A szülészet területe az, ami mindig is a szívem csücske volt, de a nőgyógyászat, urológia határterületi kérdései, az inkontinencia, a hálóműtétek és a férfi meddőség is a specialitásaim.

A Rub-Int Egészségcentrummal régi álmomat tudtam megvalósítani, ahol a várandós gondozás teljes vertikumát biztosítani tudom a kismamák számára. 

Bejelentkezés: +36 20 619 9898 (hétfőtől csütörtökig 12-13 óra között)